|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 69 találat | lapozás: 1-30 | 31-60 | 61-69 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Dávid Lajos 2012. augusztus 17.AZ ÚJ KIÁLTÓ SZÓ VITÁJA Visszamorgás, több mint ezer leütésben Választhattam: megpróbálom tovább gördíteni az Új Kiáltó Szó körül/által felvert hullámokat, vagy végleg ottrekedünk a különböző internetes fórumok anonim kommentjeinek ezerfelé ágazó áradatában.Két gyermektábor között s egy tárlatmegnyitó szervezése közben gondolkoztam, szánjak-e időt Nágó Zsuzsa és Sipos Zoltán írásainak megválaszolására, vajon ez-e a műfaj, s ezek-e azok a felvetések, amelyek mentén érdemes a magam véleményét papírra vetnem? Választhattam: megpróbálom tovább gördíteni az Új Kiáltó Szó körül/által felvert hullámokat, vagy végleg ottrekedünk a különböző internetes fórumok anonim kommentjeinek ezerfelé ágazó áradatában, amely ugyan többnyire ugyanonnan indul, de általában sehova sem visz. Másrészt tartalmát tekintve e két címmel és aláírással ellátott írás sem több egy kissé hosszúra nyúlt kommentnél, így akár egy válasz-kommenttel is elintézhettem volna őket - az ezer leütésbe azonban én sem fértem bele... Nágó Zsuzsa olvasói levelét böngészve reméltem: most majd megtudom „az okokat”, meg „a problémát”, meg hogy „mit szeretnénk elérni” – azaz mindazt, aminek hiánya a szerző szerint veszélyessé tették az Új Kiáltó Szó megjelentetését. Nem sikerült. Pedig tényleg kíváncsi lettem volna. N.ZS. „válaszában” ehelyett ugyanazt szajkózza, mint legtöbben a kiáltvány „kritikusai” közül: az evidenciaként kezelt bezárkózást (mint sajnálatos tényt) ellentételezve, a nyitottság és befogadókészség hiányát kéri rajtunk számon, mint amely megoldhatná a szórványkérdést, de legalábbis az egyetlen emberséges választ adhatná erre a helyzetre. Eszerint a szemlélet szerint a zárkózottság a jelen, a nyíltság pedig az elképzelt jövendő, pedig a helyzet valójában éppen ennek a fordítottja! A szórványmagyarság közelengedő magatartása, a többség és kisebbség közötti „átjárás”, tehát a megvalósult nyíltság és mindennek kézzelfogható, megtapasztalható következményei váltották ki a megfogalmazókban a bezárkózás meghirdetésének igényét, amely igen távol áll a kommentekben elrettentő példaként említett ultraortodox zsidó közösségek életformájától; valójában hangsúlyos vállalása annak, ami a mienk, s óvatos távolságtartás attól – legyen az nyelv, kultúra, közösség –, amely magához húzhat, amely beolvaszthat, amely hosszabb távon egy másfajta identitáshoz való igazodást jelenthet számunkra. Hogy milyen következményekre gondoltam az imént, azt mindenki pontosan tudja, aki szórványban él, vagy élt valaha, de legalábbis nem vasárnap délutáni ujjgyakorlatként ír pamfletet egy olyan kérdésről, amelyről úgy gondolja, hogy van mondanivalója, de mint kiderül – valójában nincs... Ezzel szemben az Új Kiáltó Szó aláírói, bár egyikük sem „meghatározó közszereplő” (ugyan ki az…?), mindannyian a bányavidéki magyarság tapasztalt munkásai. Bármely ún. meghatározó közszereplőnél pontosabban tudják tehát – hiszen sok évtizede együtt élnek a jelenséggel – milyen az, amikor magyarul alig gagyogó református fiatalt kell konfirmációra felkészíteni, milyen az, amikor magyar öregek temetésén kell egyre gyakrabban román nyelven is megszólalni, hogy a leszármazottak is értsék, milyen az, amikor színmagyar szülők románul beszélgetnek gyermekeikkel egymás között egy magyar programon, vagy amikor egy kedves magyar tanítónéni egyszercsak úgy dönt: román tannyelvű iskolába iratja át saját gyermekét… Személy szerint több mint húsz éve hitegetem magam, hogy a sokasodó „ködös magyarok” (Öllös László megfogalmazásának továbbgondolása) között élve sikerül nyitottsággal, rugalmassággal és persze sok-sok munkával egy közösséget magyarnak megtartanunk. De csak azt látom, hogy folyamatosak és feltartózhatatlanok a veszteségeink. Egyre gyakrabban érezzük, hogy amit ma itt művelődésszervezőként, lelkipásztorként, pedagógusként végzünk, az már nem közösségmentés, hanem embermentés. S a megmentett, sikeres emberek és életpályák, akiket Sipos Zoltán szerint fel kellene mutatnunk, hogy ezzel is kedvet csináljunk a magyarságvállaláshoz, nagyon kevés kivétellel máshol, esetenként igen messze keresik a boldogulást. Az itthon maradókkal pedig lassan ott tartunk, mint a tengerentúli szórvány, vagy a csángóprogram: sikerként könyvelhetjük el, ha hosszú távon második nyelvként, második identitásként valami keveset megőriznek magyarságukból. Lehet még ennek is örvendenünk kellene... de valóban igen...? Húsz esztendővel ezelőtt azt gondoltuk: azáltal, hogy óriási erőfeszítéssel létrehozzuk a magunk kisebb-nagyobb intézményeit, mindent megteszünk ezért a közösségért. És rá kellett jönnünk, hogy intézményeket teremteni önmagában nem elegendő. Nem elegendő iskolákat alapítani, nem elegendő magyarházakat létrehozni, nem elegendő lapokat, TV-/rádióműsorokat működtetni és fenntartani, ha az emberek gondolkodásán képtelenek vagyunk változtatni – intézményeinket is ennek a feladatnak a szolgálatába állítva. A (nagybányai) szórványmagyarság önbizalmát, önerejét és önvédelmi készségét kellene valamiképpen visszaadnunk – a cél érdekében éppen azt a liberális nyitottságot és nyíltságot visszaszorítva, amelynek oly népszerű (mert végülis kényelmes) modellje nálunk éppen most nagyon, de nagyon megbukott... Egészen egyszerűen azért, mert a nyitottsághoz, a befogadáshoz, a másokkal való (részleges) azonosuláshoz, s ugyanakkor önazonosságunk megtartásához egyszerűen NEM VAGYUNK ELÉG ERŐSEK, mindig mi húzzuk a rövidebbet. A „bezárkózás” (maradjunk ennél a leegyszerűsítő megfogalmazásnál) számunkra tehát nem öncél, hanem egy olyan opció, amelynél jobbat kitalálni a jelenlegi helyzetben és állapotunkban nem tudunk. Lehetnek persze ennek az útnak rövid távon negatív következményei. Sipos Zoltán hivatkozik egy felvidéki vitára, miszerint a magyarság-definíció leszűkítése, egy kizárólagos magyarság-identitás megfogalmazása éppen az ellenkező hatást váltja ki: a magyarság fogyása még hangsúlyosabb lesz, az ingadozó identitásúak – akik kiközösítve érzik magukat az „igazi” magyarok között –, menthetetlenül lemorzsolódnak. Lehet hogy így van; nekünk azonban egyelőre jobban fáj az „igazi” magyarok lemorzsolódása, akik a „ködös magyarok” és a többségi társadalom halálos ölelésében szép-csendesen maguk is „elködösülnek”: előbb csak nyelvüket veszítik, aztán sorban azokat a gyökereket is levetik magukról, amelyek őket valamikor ehhez a nemzethez kötötték. Nem tudom, a nagybányai helyzet mennyire általánosítható a többi Kárpát-medencei magyar szórványra. Paradoxon, de valamilyen magyar szórványstratégia, átfogó állapotfelmérés csak a néhány tízezres és hosszú távon gyakorlatilag menthetetlen csángó közösséget illetően létezik, a több százezres – s talán még menthető – köztes szórvány sorsát, jövőjét illetően nemhogy egységes elképzelés lenne, de még közvita sem alakult ki róla. Széttárt karokkal néznek ránk a Sipos Zoltánok és Hunčík Péterek, s maximum annyira futja tőlük, hogy javasolják: Jókai-estek helyett helyi sztárokkal, sikertörténetekkel, világszínvonalú rendezvényekkel motiváljuk, mozgósítsuk a magyar fiatalokat. Ehhez azonban – s ezt valószínűleg ők maguk is tudják –, nem csak szórványstratégiára, de megfelelő támogatáspolitikára is szükség lenne, s itt nem csak az anyaországra gondolok. Gondolom 40-50 esztendő múlva, amikor itt Nagybányán már nem lesznek magyarok, s a székelység peremvidékei jajdulnak fel majd hozzánk hasonlóan, akkor eljön az ideje ennek is – addig azonban úgy néz ki, be kell érnünk az idézett cikkekhez hasonló felmordulásokkal. Kár, mert úgy gondoljuk, többet érünk, s többet várunk, mindenképpen többet vártunk volna... Dávid Lajos Transindex.ro 2013. február 16.Magyar szót vittek a szórványbaRomán iskolába járó, magyarul nem beszélő magyar gyermekek tanulták népdalainkat, és úgy tapadtak a nekik zenélő, velük együtt játszó sepsiszentgyörgyi Folker együttes tagjaira, mintha ott akarnák marasztalni őket örökre. Bányavidék, Kővárvidék, Tövishát és Máramaros egykor színmagyar, mára elrománosodó falvaiban napi többszöri fellépéssel több mint ezer gyermeknek muzsikált a Folker azon a január végi, február eleji körúton, amit a nagybányai Teleki Magyar Ház meghívására tett. Máramarossziget, Hosszúmező, Nagybánya, Szamosardó, Monó, Koltó, Magyarberkesz, Domokos, Erzsébetbánya, Felsőbánya, Kapnikbánya, Színérváralja óvodásai és kisiskolásai közül többen kérdezték a Folker együttestől: holnap jönnek-e? Mennének ők, mentek eddig is, immár negyedszer tértek vissza Bányavidékre és Máramarosba, mert hiszik, a magyar szót, a magyar dalt oda is el kell vinni, ahol ma már csak az öregek beszélnek magyarul, a gyermekek és a fiatalok a román iskola hatására elveszítették anyanyelvüket. A nagybányai Teleki Magyar Ház két lelkes szervezője, Markó Hajnal és Dávid Lajos évek óta tudatosan szervez olyan programokat, amelyekkel a legeldugottabb falu gyermekeihez is eljutnak, ennek jegyében választják ki a meghívottakat is, s mert a Folker korábban is bizonyította, hogy szívesen felkeresi a szórványban élő magyar közösségeket, visszatérő előadókká váltak ezen a vidéken. Csibi Szabolcs, István Idikó, a turné előtt megbetegedett Kelemen István helyett beugró Lőrinczi Zsolt, Melkuhn Róbert és Mihály Pál népi játékokkal, sok mókával fűszerezett előadása, a helyenként táncházzá alakuló együttlét Máramaros és Bányavidék után Szilágyságban, Marosvásárhelyen és Jobbágytelkén hagyott olyan nyomot a gyermekekben, az ő ragaszkodásuk pedig az együttes tagjaiban, ami miatt érdemes visszatérniük. Fekete Réka Háromszék (Sepsiszentgyörgy), 2014. december 10.Megszűnt Nagybánya magyar nyelvű tv-műsoraMegszűnt Nagybányán az egyetlen magyar nyelvű tv-műsor. Az egy órás műsort heti egy alkalommal sugározta egy nagybányai tv-társaság, de az nemrég megszűnt, így vele együtt a magyar műsor is. Az utóbbi időben az egyetlen magyar nyelvű hetilapot a Bányavidéki Új Szót is a megszűnés fenyegeti. A Zahoránszki Brigittának, a Kossuth Rádió munkatársának Hitter Ferenc műsorszerkesztő elmesélte a nagybányai magyar nyelvű tv-műsorok történetét, hozzátéve, hogy a Guttinmelléki Friss Újság, amelynek ő főszerkesztője volt, elsősorban az érdeklődés hiányában szűnt meg. Hitter Ferenc arról panaszkodott, hogy a szórványra csak bizonyos időszakokban, mint például a választások alkalmával figyelnek, azután már „senki nem törődik a kisebbségekkel.” Dávid Lajos, a Teleki Magyar Ház vezetője arról beszélt, hogy az eddigi magyar nyelvű adások nem a tv-társaságok kegyéből működtek, hanem azért, mert voltak olyan emberek, akik idejüket és sokszor még a pénzüket is feláldozva vállalták, ezen műsorok szerkesztését. Kossuth Rádió Erdély.ma 2015. február 16.Befejeződött a Pegazus-képzésMunkaadók és -keresők találkozhattak a székelyudvarhelyi MÜTF Oktatási Központ által kezdeményezett Pegazus program zárásaként. Sokan nem csak álláskeresés céljából vettek részt a múlt heti képzésen, hasznosnak ítélték ugyanis képességeik felmérését, a fejlődés módozatának elsajátítását. A tapasztalat azonban azt mutatja, hogy bár nagyon jó képességekkel rendelkeznek, a román-nyelvtudással hadilábon állnak a munkavállalók. „Harmadszor tartottuk meg a Pegazus-programot, és ez volt az eddigi legerősebb csoport. A hangsúlyt ezúttal is a munkakeresők kompetenciáinak felmérésére és továbbfejlesztésére fektettük” – fejtette ki portálunknak Ambrus Tibor, a projekt ötletgazdája. Hasonlóan vélekedett Pálfi Kinga, a képzések koordinátora is, aki szerint a mostani jelentkezők jóval határozottabb elképzelésekkel, illetve nagyobb motivációval érkeztek a korábbiakhoz képest. „Úgy érzem, akik eljöttek, megkaphatták a számukra fontos információkat a munkakereséssel kapcsolatban. Például ráeszmélhettek, miben kell még fejlődniük, és megtanulhatták, milyen készségeket várnak el tőlük a munkaadók. Ezek tudatában pedig előnyben lesznek más munkakeresőkkel szemben” – magyarázta. „Lényeges terhelésnek voltak kitéve a jelentkezők, hiszen az előadások egy hétig tartottak minden délután négy és este kilenc óra között, ahol a leadott tananyagra alapozva feladatokat is kiosztottunk, amelyeket másnap délután egy óráig kellett teljesíteni” – magyarázta Ambrus Tibor, majd rámutatott, teljesítmény szerint szűrték a részvevőket, így az utolsó napon a harmincöt jelentkezőből csak tizenöten találkozhattak a cégvezetőkkel. Megtudtuk, az említett teendők közé tartozott például, hogy el kellett olvasni Szókratész védőbeszédét, amellyel kapcsolatban véleményt kellett megfogalmazniuk a hallgatóknak arra vonatkozóan, hogy mennyire alkalmazhatók napjainkban a filozófus gondolatai. „Nagyon jó ötletnek tartom, hogy a program során folyamatosan szűrik, illetve a cégek igényeihez alakítják a munkakaresőket. A tapasztalatok ugyanakkor azt mutatják, hogy jó képességű emberek keresnek munkát, viszont hiányos a román-nyelvtudásuk. Ezért nem tudtunk helyben dönteni, így ezen a héten további beszélgetéseket tartunk a jelentkezőkkel” – fejtette ki Kovács Attila, a Hargita Holding Kft. kereskedelmi igazgatója, hozzátéve, cégük profilja miatt a munkavállalóknak elengedhetetlen a román-nyelvtudás. Dávid Lajos, Máréfalva polgármestere hivatali munkatársat keres, de ő is úgy látja, hogy nyelvtudás nélkül nem lehet eleget tenni a munkakövetelményeknek. Ambrus Tibor rámutatott, Székelyföld önmagában nem tudja eltartani a nagyobb vállalatokat, így azok országszintű törekvései miatt elengedhetetlen, hogy alkalmazottaik tökéletesen beszéljék a román nyelvet. „Több mint hiba, egyenesen bűn, hogy többen nem hajlandók – vagy nem képesek – elsajátítani az ország hivatalos nyelvét” – hangsúlyozta Ambrus. „Amikor először megláttam a tesztek eredményeit, nem hittem a szememnek, hiszen nagyon negatív képet mutattak, de idővel rájöttem, hogy tagadással nem oldok meg semmit, inkább a fejlődésre kell fektetnem a hangsúlyt” – fogalmazott Karnovits Tünde, a program egyik részvevője, akinek egyébként már van munkahelye, csak tapasztalatszerzés céljából jelentkezett a tanfolyamra. Ambrus Tibor kifejtette, a tapasztaltak alapján felmerült a gondolat, hogy a mostani mintájára újabb tanfolyamot kellene szervezni, melynek lényege csak a tudás átadása lenne, az állásbörze már nem képezné a program részét. Az említett kurzusokat gyakrabban indítanák, mint a Pegazus programot (amely leghamarabb szeptemberben lesz megrendezve), hiszen utóbbihoz a munkaadók vállalkozásainak átvilágítása is szükséges. Magyarországon is az udvarhelyihez hasonló képzéseket szerveznének, Enter néven, ehhez jött tapasztalatot szerezni Hercegné Németh Mária budapesti cégvezető. „Jó volt látni, hogy itt nyitottabbak az emberek, mint Magyarországon: sorsuk alakítása érdekében hajlandók cselekedni, szemmel látható volt a részvevők határozottsága, eltökéltsége” – osztotta meg tapasztalatait. Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro 2015. június 3.Megélni, megmaradni, jövőt építeni – a szórványvidék határán"Ünnepelt Gógánváralja maroknyi közössége Gógánváralján, e dombok szelíd ölelésében rejtőző bájos kis faluban együtt ünnepeltek elszármazottak és otthon maradottak, a holland testvértelepülésről érkezettek, meghívottak. Az Árpád-kori műemlék templomban felcsendült a váraljaiak és a hollandiai Emmeloordból érkezett vendégek éneke, a két település bajban és bánatban, imádságban és a különböző nemzedékek megsegítésében összeforrt gyülekezetét ugyanis 25 éves kapcsolat köti össze. E kapcsolatot tovább erősíti a szombati számos szórakoztató program, ügyességi vetélkedő, gulyásfőzés és a vasárnap közösen átélt ünnep, amelyen felavatták a gógánváraljai református egyház zászlaját és a templom támogatóinak nevét tartalmazó emléktáblát, kopjafával állítottak emléket az I. és a II. világháborúban elesetteknek, Gaál Sándor fizikus, a falu híres szülöttének házánál emléktáblát avattak és tájházat nyitottak meg. – Itt vagyunk ebben a templomban, ahol megkereszteltek, konfirmáltunk, ahol a családunknak megvan a padja, ahova ezer és ezer emlék köt. Itt eszünkbe jutnak az őseink s az a reménységünk, hogy a jövőben is lesz aki megtöltse ezeket a padokat. Itt érezzük azt, hogy összetartozunk. Több ez, mint emberi találkozás, hiszen emberként, gyülekezetként, magyar közösségként összeköt a múlt, évtizedek tapasztalata. Többszörösen megajándékozott emberek vagyunk – köszöntötte a református templomban megtartott istentiszteleten a gyülekezetet, mindenkit, aki "hazatért" Nagy Gábor lelkipásztor, áldást kérve e testvéri kapcsolat folytatására. – Hálát adunk, hogy Gógánváralján van templom és gyülekezet, és azért is, hogy van igehirdetés és szól a harang. Nagy dolog az, hogy ma együtt lehet elszármazott és itthon lakó, holland és magyar testvérként. Nagy dolog az, hogy békességben tudunk itthon lenni egy olyan világban, ahol sokan menekülnek szülőföldjükről, mert lehet, már porig rombolták a falujukat, vagy mert annyira ellehetetlenült az élet" – hangsúlyozta. Az emmeloordi gyülekezettel immár 25 éve ápolt kapcsolatról szólva elmondta: "többről van szó évenkénti látogatásnál, személyes kapcsolatról, szeretetről és atyafiságról van szó. Negyed évszázadról, bajban és bánatban, imádságban és a különböző nemzedékek megsegítésében összeforrt ez a két gyülekezet", majd megköszönte a hollandiai testvérgyülekezetnek a törődést, az energiát, az imádságot és a testvéri szeretetet. Csiha Kálmán egykori gógánváraljai lelkész, erdélyi református püspök Kis falum temploma című versét Demeter Katalin szavalta el, Nagy K. Mihály, az egyházközség gondnoka szintén üdvözölte a váral-jaiakat, elszármazottakat és az emmeloordiakat, köszönetet mondva azoknak, aki a falutalálkozó megszervezésében segítettek, Nagy Balázs pedig tekerőlanton játszott egyházi zenét. "E zászló alatt összegyűlve imádkozni…" A holland testvérgyülekezet részéről Gijsbert Otter lelkipásztor és Folkert Holtrop szólaltak fel, megköszönve a váraljaiaknak a szeretetet, a tiszteletet, átadták az emmeloordi gyülekezet mintegy ezer euró értékű adományát jelképező oklevelet, amivel a falumonográfia és a 25 éves testvérkapcsolatról szóló könyv kiadását támogatják. Ezt követően került sor a Léczfalviné Borzási Éva bálványosváraljai származású varrónő által Szabó László marosvásárhelyi felsővárosi ref. lelkész tervei alapján kivitelezett zászló felavatására, amelyen a régies, a templom egyik mennyezetkazettájáról kölcsönzött címerpajzs a templom középkori eredetére utal, a címer alatt a 144. zsoltár 1. verse olvasható egy írásszalagon: "Az Úr az én kőváram". "A gógánváraljai új címer zöld alapját a templom és a fa harangtorony díszíti. A címerpajzs felső részében a háromsoros, 8 arany és 7 vörös kockából álló sakktáblázott mező a régi templom legnagyobb kincsét, a Gógán-váraljának hírnevet szerző, 1903 óta Budapesten található régi kazettás mennyezetet és annak színeit jelképezi, de utal a környék egykori szász népességére is. A középső sor három vörös kockájába belekerült a kazettás mennyezeten található három legjellegzetesebb kis címer. Balról (a címer jobbján) a már említett reneszánsz címerpajzsos »árpádsávos« áll. Középen a kígyós Bethlen-címer, hiszen az 1518- ban elhunyt Bethlen Miklós volt a falu ura, és ő rendelte meg a kazettás mennyezetet. Jobbról a Somi Józsa temesi főispán liliomos piros pajzsa található. Az új zászlón a gógánváraljai címert a kazetták gyönyörű motívumkincséből inspirálódott arany-vörös és ezüst-zöld címerfoszlányok keretezik. A zászló másik oldalán Erdély sasos, napos, holdas és hétbástyás kék-vörös-arany címere látható, valamint az egykori történelmi Kis- Küküllő vármegye vörös alapszínű pajzsa. Utóbbin a Maros és a Kis-Küküllő folyókat jelképező két ezüst (fehér) sáv (pólya) között jobbra tartó, vagyis növekvő, szőlőgerezdet tartó arany szárnyas griff szintén zöld hármas halmon áll. Erdély címere alatt az országrész latin neve olvasható. A zászló mindkét oldalának szegélyét hagyományos farkasfogazás díszíti. A gógánváraljai címeres oldalt piros-zöld, a hátoldalt piros-kék háromszögek szegélyezik" – idézte Szabó László református lelkész leírását Nagy Gábor lelkipásztor. A templomban felavatták az egyházat támogatók nevét tartalmazó, a dányáni Kapusi Mihály által készített emléktáblát is, majd az ünneplők részt vettek a templom előtti, a gyülekezet és a helyi RMDSZ által közösen, az I. és a II. világháború áldozatainak emlékére állított kopjafa avatásán. Az ünnepségen Dávid Lajos nyugalmazott református lelkipásztor vezényletével énekelt a még Csiha Emese tiszteletes asszony által alapított gógánváraljai református gyülekezet négyszólamú kórusa. Tájház – adomány a gyülekezetnek A Gógánváraljáról származó, 1885-ben született Gaál Sándor mérnök, fizikus szülőházánál Miholcsa Gyula fizikus beszélt a tudós életéről, alkotói és feltalálói lendületéről, szakmai pályájáról, majd emléktáblát leplezett le. A ciklotron elvének kidolgozójaként ismert fizikus, Gaál Sándor emlékét a vasárnap felavatott tájház előtt kopjafa is őrzi. A tájháznak berendezett, a Gógánváraljáról elszármazott Deák Tünde által Fábián Andrástól megvásárolt mintegy 200 éves ház a falu legrégebbi épületének számít, egyik helyiségében régi bútorzat, kézimunkák, asszonyviselet, jegyeslány- viselet található. A tájházat Deák Tünde az egyháznak adományozta. A koszorúzás után Nagy Júlia Radnóti Miklós Nem tudhatom című versét szavalta, a közös ebédet pedig a héjjasfalvi néptáncegyüttes előadása követte, az ünnepség bállal zárult. Antalfi Imola Népújság (Marosvásárhely) 2015. július 31.Korunk, Művelődés, SzékelyföldLehet uborka- és falunapszezon, az erdélyi kultúra meghatározó havi kulturális kiadványai rendületlenül megjelennek; ha kánikula van, s ha éppenséggel szabadságon van a nép színe-java, akkor is elvihetők ezek a folyóiratok a hegyekbe, a tengerek martjára, de bármilyen külföldi helyszínre, vagy akár a szénaboglya tövébe is, hiszen vannak még honfitársaink páran, akik a szénagyűjtés és az olvasás klasszikus módozatait művelik. A Székelyföldnél éppenséggel külön lapszám-bemutatót is tartottak, amelynek Balla Zsófia volt a vendége. Korunk – 2015. augusztus Történelem – (történelmi) regény Mennyiben kellett már életében szentnek lennie István királynak, és miként viszonyulhatott a „pogány” nemzeti múlthoz? Hol végződik a nemzeti hősök iránti tiszttelet és hol kezdődik a gyalázkodás? Krónikás és Agatha Christie – mik a hasonlóságok és különbözőségek? Miért olvassuk ma is Krúdy királyregényeit? Mi a valóságalapja „Egör vára summájának”? Miként rajzolta meg Móricz a Tündérkertet, mi késztette Bánffy Miklóst az Erdélyi történet megírására? Hogyan esett Jókai „találkozása” a csíki székely krónikával? Miként értelmezhető a Wass Albert-jelenség? Mi a Hollóidő lét- és világértelmezési horizontja? Ezekre és hasonló kérdésekre keresik a választ a súlypont-tömb szerzői – Szegedy-Maszák Mihály, Veszprémy László, Zsoldos Attila, Kasza Péter, Oborni Teréz, Horn Ildikó, Hermann Gusztáv Mihály, Szász Zoltán, Pomogáts Béla, Romsics Ignác –, akik a történelem és történelmi regény közti kapcsolódásokat vizsgálják. Művelődés – 2015. július „Az erdélyi magyarság körében a népihez való időnkénti visszatérés nem pusztán divat, mint Magyarországon, hanem szükséglet: a megmutatkozás, azonosságunk megfogalmazásának és felmutatásának szükséglete, kényszere erősíti. A kisebbségi lét ad többlettartalmat, többletjelentést neki” – írja a Művelődési júliusi száma vezércikkében Sarány István. Írásában a szerző az első alkalommal 1931 júliusában megszervezett, manapság egyre nagyobb népszerűségnek örvendő Ezer Székely Leány Napja tartalmi-eszmei vonatkozásait ecseteli. A Közösség rovat hasábjain Horváth Sz. István a nyugatra vándorolt ember szemével boncolgatja az erdélyiség mivoltát, Dávid Lajos pedig a Krasznagyöngyről Csíksomlyóra gyalogosan elzarándokoló Szaniszló Józseffel beszélget. Kálóczy Katalin Berky Annával készített interjújából megtudhatjuk a szovátai Teleki Oktatási Központ létrejöttének körülményeit. A Kibeszélő rovatban Laczkó Vass Róbert Boros Loránd idegenvezetővel és a gábor-cigány kultúra szenvedélyes kutatójával beszélget. Az Enciklopédia rovatban Murádin Jenő a kolozsvári egykori Iparmúzeumot és gyűjteményeit mutatja be, a Galéria rovatban pedig Pásztor Csenge Bíborka a több évtizedes elzártság után előkerült erdélyi magyar portrékról értekezik. A Könyvesház rovatban Lakatos Artur a Killyéni András által szerkesztett többszerzős Retro-Sport, 2014 című kötetet ajánlja az olvasóknak. A Vadrózsák rovatban Szűcs György Áron érmelléki tájházakat és gyűjteményeket mutat be, Nyisztor Ilona pedig a nemrég Pusztinában lezajlott hetedik zenetáborról számol be. A lapszám színes borítóin Ádám Gyula és Pozsony Ferenc felvételei láthatók. Székelyföld – 2015. július A folyóirat a kánikula közepén is érdekfeszítő írásokkal örvendezteti meg az olvasót. Akár szabadság idejére is elvihető ez a lapszám, amely értékes és emlékezetes tartalommal töltheti ki pihenésünket, illetve újból és újból felhívhatja figyelmünket kultúránk sokoldalúságára és múltunk egy-egy szeletére. A Szépirodalom rovatban Markó Béla, Vajda Anna, Ferencz Imre, Bogdán Emese, Horváth Benji, Selyem Zsuzsa, Farczádi Róbert újabb írásait találjuk. A Disputában Fekete Vince: Balla Zsófia székfoglalója elé címmel ír köszöntőt, a továbbiakban pedig Balla Zsófia közöl saját írást. A Nobile Officiumban „A nemesi származás nem érdem, hanem következmény” címmel Oláh-Gál Elvira beszélgetés Bánffy Fruzsinával. Nagy Szabolcs: A gondok hullámai közt (Egy 1919. áprilisi jelentés Erdély védelmének kulcspontjából), Kis Krisztián Bálint: Adalékok a székelyföldi levente-egyesületek történetéhez címmel olvashatunk az Irattárban. A Ködoszlásban Hencz Hilda: Magyar Bukarest a kommunizmus alatt című írását találjuk (János András fordításában). Az Ujjlenyomatban Ambrus András: „Szivárvány havasán felnőtt rozmaringszál…” (Lejegyezte: Bálint Csaba). A Szemlében Báthori Csaba: Minden belülről származik (Markó Béla: Elölnézet), Adorjáni Anna: Csörömpöl a szó (Michel Houellebecq: Behódolás) címmel néhány közelmúltban megjelent kötetről közöl kritikákat a lap. A szerkesztők pedig Michel Houellebecq, Tóásó Előd, Rainer Maria Rilke és Ernest Hemingway egy-egy könyvéről, friss olvasmányélményeikről írnak. A Székely Könyvtár egyik pünkösdre megjelent kötetét (Csiki László Titkos fegyverek), a pályatárs, Vári Attila ajánlja. Végül ismételten felhívják a figyelmet a Márton Áron-pályázatra. A lapszámot Koter Vilmos munkáival illusztrálták. Simó Márton Székelyhon.ro 2015. szeptember 25.Nem értékelte Bunta teljesítményét KelemenA székelyudvarhelyi politikai helyzetről, illetve a migránsválságról is beszélt pénteken Kelemen Hunor Máréfalván. Az RMDSZ elnöke a jövő évi parlamenti választások előtti munkamegbeszélésre érkezett a községbe. „A nyáron már elkezdtük, most folytatjuk a különböző megyei, területi szervezetekkel, polgármesterekkel a találkozókat” – magyarázta az RMDSZ elnöke. Mint mondta, a találkozón egyrészt körüljárják, mit kell tenni ahhoz, hogy a jövő évi választásokon a lehető legjobban szerepeljenek az RMDSZ-es jelöltek, másrészt azt is fel szeretnék mérni, hogy egyáltalán kik akarnak indulni a tisztségekért. Örül a versenyhelyzetnek A politikus újságírói kérdésre elmondta, nem szívesen mond véleményt Bunta Levente székelyudvarhelyi polgármester eddigi eredményeiről, mivel nincsenek előtte információk arra vonatkozóan, hogy három és fél évvel ezelőtt mit ígért a lakóknak, illetve azokból mit valósított meg. Kijelentette, erről inkább a város lakóit kell megkérdezni, hiszen „nem az RMDSZ országos vezetése fog polgármestert választani”. Egyúttal örömét is kifejezte amiatt, hogy többen vannak, akik úgy érzik, tudnák vezetni a várost. Arros Orsolyával kapcsolatban hangsúlyozta, eddig csupán egy alkalommal találkoztak, azonban az első benyomása pozitív volt. A jövő évi megmérettetésbe „beszálló” RMDSZ-es jelöltekre térve rámutatott, korai még erről beszélni, hiszen pontosan azt sem tudni, mikor tartják a választásokat. „November hetedikén lesz a Szövetségi Képviselők Tanácsának (SZKT) ülése, ahol a jelöltállításnak a kritériumait, illetve a procedúráját fogjuk eldönteni” – magyarázta. Visszavárja Dávid Lajost Máréfalva egészségügyi okok miatt nemrég lemondott polgármesterének ügyére is kitért Kelemen. Hangsúlyozta, az ügyet még nem szeretné lezártnak tekinteni. „Amikor valaki az egészségi állapota miatt kénytelen egy döntést meghozni, akkor azt tiszteletben kell tartani. Dávid Lajos ugyanakkor egy kiváló polgármester. (…) Rettenetesen sajnálom, hogy erre a konklúzióra jutott” – fogalmazott, hozzátéve, amennyiben egészségügyi állapota javul, szeretné meggyőzni Dávidot: jövőre újból induljon a polgármesteri tisztségért. Migránsválság az RMDSZ szemszögéből „Nem az RMDSZ okozta a migránsválságot, és nem is fogja tudni megoldani” – jelentette ki Kelemen Hunor Máréfalván. Rámutatott, az Európai Parlamentben tartott szavazáson a szövetség képviselői nem támogatták a kötelező kvótarendszert. „Ebben a kérdésben Románia, Magyarország, Csehország és Szlovákia ugyanazon az állásponton volt – én azt gondolom, hogy a helyes álláspontot képviselték. Nincsenek meg a kritériumok, hogy mi alapján választják ki azokat, akik ide kerülnek” – fogalmazott a politikus. A kerítésvitával kapcsolatban emlékeztetett, a kérdésben először az RMDSZ nyilatkozott, álláspontjuk azóta sem változott. Úgy értékelte, ez „nem elválasztja Romániát Magyarországtól, nem be- és elzár bennünket valamitől”, hiszen „eddig sem a zöldhatáron rohangáltunk egymáshoz fejetlenül, éjszaka, törvénytelenül”, és ezután sem fogjuk ezt tenni. „Magyarország a kötelességét teljesíti. Egy olyan technikai megoldást talált, amely nem biztos, hogy a legelegánsabb, de hatékony. Romániának is segít, abban az értelemben, hogy időt ad felkészülni a román hatóságoknak” – jelentette ki. Fülöp-Székely Botond Székelyhon.ro 2016. szeptember 13.200 évvel ezelőtt halt meg Sipos PálKronológiai sorrendben, az első aranyérmes magyar matematikus, Sipos Pál életpályája komoly hatással volt Marosvásárhely, valamint tudománytörténeti múltunk alakulására. A kitűnő matematikus, filozófus és egyházi szónok 1759. október 16-án született Nagyenyeden. Tanulmányait szülővárosának nagy hírű iskolájában, a Bethlen-kollégiumban végezte. Tehetségére és kitűnő felkészültségére a főurak felfigyeltek, és tanulmányainak befejezése után báró Naláczy József fiának nevelője volt a Szászváros melletti Bábolnán. 1783 októberében még rábízták a szászvárosi Református Kollégium irányítását is. Időrendi sorrendben ő volt ennek az iskolának az első rektora. Tanítványai számára egy Szomor-játék című verses színdarabot írt, amelyet a diákok elő is adtak. 1787- ben megvált a szászvárosi kollégiumtól, mivel a koronaőr gróf Teleki József felkérte, hogy három évig fia nevelője legyen Szirákon. Ez Sipos számára szerencsés fordulat volt, mivel nagyrészt ez tette lehetővé számára, hogy külföldi tanulmányútra menjen. A Bécsben székelő erdélyi udvari kancelláriához folyamodott külföldi útlevélért. Kérvénye szerint Nagyenyeden a teológiát is elvégezte, és ehhez iskolája által kiállított bizonyítványát is mellékelte. Az engedély alapján 1791 őszén beiratkozott az Odera menti Frankfurt teológia fakultására. Nem kell megütköznünk azon, hogy a matematikus Sipos a teológia fakultására iratkozott be, ugyanis az 1786 januárjában kiadott rendelet alapján külföldi tanulmányútra lehetőleg csak azokat engedték, akik teológiai képzésre mentek. Frankfurt után Göttingen következett. Itt szerezte összeköttetéseit kora néhány neves tudósával. Ezek között van A.G. Kaestner (1719-1800), aki később Bolyai Farkas és Carl Friedrich Gauss matematikaprofesszora a göttingeni egyetemen, valamint J.E. Bode (1747–1826) jeles német csillagász. Velük leveleket is váltott. E két egyetemen kívül Sipos a bécsi főiskolát is felkereste. Bécsi tartózkodása 1797 közepéig tartott. Ezalatt tanulmányai végzésén és tudományos dolgozatok megírásán kívül Teleki Sámuel Ferenc nevű fiának a nevelését is magára vállalta. Tudományos vizsgálatai a frankfurti egyetemi évek időszakára nyúlnak vissza. Ekkor két munkát is írt, melyek közül az egyik matematikai, a másik pedig a filozófus I. Kant (1724–1804) kozmogóniai elméletével kapcsolatos. Ezek kinyomtatása is foglalkoztatta, emiatt az eredetileg latinul írt dolgozatait németre fordítja. Ezek közül a matematikai, amely az ellipszis kerületének a meghatározására vonatkozik, mely annak idején komoly kutatás tárgya volt, sikert ért el. Dávid Lajos, a jeles Bolyai-kutató véleménye szerint: "Ez az első, eredeti, magyar szerzőtől való matematikai értekezés, amely kora szintvonalán áll". Ezt a munkáját a berlini tudományos akadémia 1795-ben aranyéremmel tüntette ki és közleményeiben nyomtatásban is megjelentette. Sipos ezt az aranyérmét, amely az első akadémiai kitüntetés magyar matematikus részére, sárospataki főiskolai tanársága alatt az ottani kollégiumnak ajándékozta. 1797 őszén Sipos visszatér Erdélybe. Egy ideig báró Kemény Simon gyermekei mellett nevelősködött, majd 1798-tól 1805-ig ismét a szászvárosi kollégium rektorprofesszora. Naláczy József és Bánffy László erdélyi főurak óhajára foglalta el megint régebbi állását, akik fiaikat Szászvároson taníttatták. Ez idő alatt kétszer is meghívták a Marosvásárhelyi református kollégium tanszékére, de főúri patrónusai, és lehet, hogy önakaratából is, ezeket nem fogadta el. Patrónusai megígérték neki, ha Szászvároson mArad, akkor hatékonyan közbenjárnak, hogy üresedéskor az igen jól fizetett tordosi parókiai állást ő kapja meg. Mint nagyon érdekes, és számunkra igen fontos akkori eseményt érdemes itt megemlítenünk. 1803. november 12- én meghalt csernátoni Vajda Sámuel, a Marosvásárhelyi református kollégium filozófia- és matematikaprofesszora. A kollégium kurátorai 1803. november 21-én kelt levelükben jelentették a tanszék megüresedését, és arra kérték a Kolozsváron székelő református főconsistoriumot, hogy új tanár kinevezésével oldja meg a helyzetet. Ennek a jelentésnek kézhezvétele után, 1803. december 11-én a főconsistorium elrendelte, hogy az akkor bevett szokásokhoz híven a püspök, a kollégiumok elöljárói és tanárai tegyenek javaslatot a kinevezendő új professzor személyére. A huszonhárom javaslattevőnek tíz jelölt között oszlott meg az ajánlata. Általában mindenki három személyt javasolt, értékajánlási sorrendben. A legtöbben, szám szerint huszonketten (a hiányzó egy minden bizonnyal Sipos Pál volt), az első helyen Sipos Pált jelölték. Ez érthető is, mivel ő volt ekkor Magyarország legismertebb matematikai szaktekintélye. Most már harmadszor vetődött fel, hogy Sipos Pál szászvárosi állását Marosvásárhelyi tanszékkel cserélje fel. Sipos után a legtöbben Bolyai Farkast ajánlották. A főconsistorium a beérkezett javaslatokból táblázatot állított össze, és az 1804. január 22-én tartott gyűlésén sor került a választásra is. Mivel Sipos korábban már két alkalommal nem fogadta el a Marosvásárhelyi kollégiumba való meghívását, feltételezhető, hogy ezek után a főconsistorium nem akart olyan határozatot hozni, amelyet Sipos esetleg újra visszautasít. Így a második helyen szereplő Bolyai Farkasra esett a választás. Manapság már csak áldani tudjuk a főconsistorium akkori bölcs döntését. Ugyanis érdemes elgondolkozni az alábbi kérdésen: mi lett volna, ha a bevett szokás szerint, a főconsistorium úgy határoz, hogy a legtöbb javaslatot kapott személyt kéri fel az újonnan létesített matematika-fizika-kémia tanszék professzori állásának elfoglalására, és ezt Sipos most már elfogadja, amint azt egy évvel később meg is tette, nem utasítva el a sárospataki kollégium meghívását? Ugyanis ekkor patrónusai gyerekei már befejezték szászvárosi tanulmányaikat, s emiatt már nem gördítettek akadályokat az elmenetele elé. Ebben az esetben a 29 éves Bolyai Farkas, akinek addig még egyetlen tudományos munkája sem jelent meg nyomtatásban, megmAradt volna továbbra is domáldi mezőgazdásznak. Ismert tény, Bolyai Farkas csak akkor kezdett tudományos problémák kutatásával foglalkozni, miután elfoglalta professzori állását. Ugyanis ezt a professzoroktól már akkoriban is elvárták. És vajon mint mezőgazdász is lángra lobbantotta volna-e fiában azt a szikrát, amely végül is az "új, más világ" megteremtéséhez vezetett? – Nem alaptalan dolog tehát feltételezni, hogy az események ilyen alakulása esetén a magyar tudománytörténeti múltat óriási veszteség éri. Amint már utaltunk rá, Sipos Pál 1805-ben elfogadja a sárospataki kollégium meghívását, ahol 1810- ig tanít, mivel ekkor üresedett meg a megígért tordosi lelkipásztori állás. Az öt évig tartó sárospataki tartózkodása nem múlt el nyomtalanul sem az ő, sem az iskola éle-tében. Az iskola részére ekkor elkészített matematika tanterve nem csak országos viszonylatban a legjobb, hanem európai mértékkel mérve is egyik legkiválóbb volt. Didaktikai elvei, a klasszikus és a modern új részek kiegyensúlyozott ötvözete, valamint az a felfogása, hogy inkább kevesebbet tanítsunk, de azt alaposan, ma is megállják a helyüket. Közben matematikai kutatásait sem hagyta abba, 1807-ben Pozsonyban egy trigonometriai tárgyú latin nyelvű munkája látott napvilágot. A földrajzi közelség is közrejátszott abban, hogy Sipos 1806 nyarán megismerkedett a vele egyidős Kazinczy Ferenccel (1759–1831). A szépirodalom hozta őket össze. Kazinczy ráadásul élénken érdeklődött Sipos Pál filozófiai munkái iránt, melyek sajnos, a cenzúra miatt nem jelenhettek meg nyomtatásban. Közöttük nagyon szoros barátság alakult ki. Kazinczy valósággal csodálta Sipos szónoki tehetségét. Élete utolsó hat esztendejét a Szászvárostól csak néhány kilométerre fekvő Tordoson élte le, mint a helység református lelkipásztora. Többször terveztem, hogy ellátogatok Tordosra, amit néhány évvel ezelőtt meg is tettem. Vonzott az a dél-erdélyi táj, ahol Sipos vendégei között olyan emberek fordultak meg, mint Kazinczy Ferenc és Döbrentei Gábor. Tudtam, hogy az eltelt idő miatt keveset találok meg úgy, ahogyan az ezelőtt két évszázaddal volt, a hajdani parókia helyén is a múlt évszázad elején újat építettek, ellenben bizakodást és reménységet sugallt az a tény, hogy most is épségben megvan a XVI. században épült templom. Útbaigazítással sikerült megtalálnom a parókia gondnokát, valamint a presbitert. Segítőkész, kedves emberek. Tudnak magyarul, de érződik, hogy már kissé nehezen beszélik anyanyelvüket. Egyikük szalmakalapja körül meghatottsággal veszem észre a piros-fehér-zöld keskeny kis szalagot. Egy enyhe emelkedő vezet fel a régi, de csodálatos épségben megmAradt templomhoz. Felérve megemlítem, hogy tudtom szerint a templom a XVI. században épült. Igen, igen, feleli az egyik, 1570-ben építették. Kinyitják a máskülönben zárva tartott templomajtót, és örömmel látom, hogy mindenhol példás rend és tisztaság. Megakad a szemem a szószékre felvezető keskeny kis kopott lépcsőn, s akaratlanul is elgondolom, hogy több mint két évszázaddal ezelőtt Sipos is itt ment fel mindig csodálatos prédikációit megtartani. A szószéktől nem messze, a falon felfedezek egy berámázott emléklapot, amit a Kolozsvári filozófiai társaság helyezett el 2009-ben Sipos Pál születésének negyed évezredes évfordulóján, több mint valószínű Benkő Samu kezdeményezésére. 1816 őszén súlyos tífuszjárvány volt Tordoson és környékén. Döbrentei Gábor így ír erről Kazinczynak: "Itt a Vármegyében nagyon sok a beteg … Sipost szeptember 4- én a hideg elé vevé, de kertjébe még kijött velem, ott szőlőt, szilvát, dinnyét szaggatott, én kértem hozatná ki Szászvárosról közös barátunkat dr. Szegedyt, mert fel nem akará venni baját". Végül is betegen maga ment el Szászvárosra, ahol szeptember 15-én este meghalt. Holttestét Tordosra visszavitték, és a legvalószínűbb, hogy a templomot szegélyező területen temették el. Weszely Tibor Népújság (Marosvásárhely) 2017. március 24.Vándorbölcső a szórványbanVasárnap veheti birtokba első kis gazdája a bányavidéki vándorbölcsőt, melyet ebben a hónapban indított útjára a nagybányai Teleki Magyar Ház munkaközössége. Dávid Lajos, a ház vezetője szerint azt szeretnék, hogy minél több családhoz eljusson a Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa által készített és felajánlott bölcső, amely szám szerint a 47. a Kárpát-medencében. Közvetlen és tiszta ötlet „Négy hónapot van egy családnál, majd folyamatos pályázat alapján továbbvándoroltatjuk” – mesélte a Krónikának Dávid Lajos, aki szerint a kis fehér bölcsőt március 15-én mutatták be a nagybányai közönségnek. „Kicsit párhuzamot vonva Gábor Áron „lesz ágyú” kijelentésével, úgy gondoljuk, hogy ma másmilyen jellegű forradalmi tettekre van szükség: gyermekek vállalására. Gyermekhiányról beszélünk folyamatosan, és az az érzésünk, hogy sokszor elakadunk a tudományos megközelítés mellett, holott sokkal közelebbről is megfogható. Ez az ötlet pont a közvetlenségével, a tisztaságával – mert fehér színű a bölcső –, szólítja, szólíthatja meg a családokat” – fogalmazott a Teleki Magyar Ház vezetője. Elmondta, az ötletet pozitívan fogadták a bányaiak, konkrét visszajelzéseket kaptak családoktól, hogy a bölcsőt látva kedvet kaptak ahhoz, hogy újabb gyermeket vállaljanak. Szatmár és Szilágy megyéből is megkeresték őket, és segítségükkel felvették a kapcsolatot a mozgalom elindítójával, így már a szatmáriaknak is van saját bölcsőjük. „A következő lépés az lenne, hogy a mi asztalosmestereinket bátorítsuk, hogy munkához lássanak, és elkészítsék a család vándorbölcsőjét, mert remélhetőleg nem lesz elég egy” – jelentette ki Dávid Lajos. Online pályázati űrlapot tettek közzé, melyre eddig hárman jelentkeztek. Olyan pályázókat várnak, akik már tudják, mikorra várható a baba. A bölcső első lakója múlt hétvégén született, vasárnap délután adják át a családnak az alvóhelyet az egyik katolikus templomban. „Ez is jelképes gesztus, hogy a közösség is a család mellé áll, és megpróbál segíteni” – fogalmazott a házvezető, aki szerint amint a baba kinőtte, megszületik a következő kis igénylő. Átbillentenék a mérleg nyelvét Dávid Lajos hangsúlyozta, mindent megtesznek, hogy népszerűvé váljon, folyamatos programként működjön a bölcső vándoroltatása, hiszen a gyereklétszám csökkenése az észak-erdélyi szórványban is egyre látványosabb. „Huszonöt éve élek Nagybányán, akkor 35 ezer magyar élt a városban, most 14 ezren vagyunk” – sorolta a beszédes adatokat, hozzátéve, hogy sokan külföldön vállaltak munkát, és nagy az elöregedés, kevesebb a gyerek, ami a magyar osztályok számára is kihat. A vándorbölcsővel azt szeretnék, hogy „valamiképp átbillentsék a mérleg nyelvét”. „Igyekszünk hasonló ötletekkel, kezdeményezésekkel arra biztatni a szülőket, hogy gyermeket vállaljanak, és örömmel látjuk, hogy egyre többen vannak, akik nem állnak meg kettőnél, hanem a harmadikat, negyediket is bevállalják” – mesélte Dávid Lajos. A házban számos programmal – kismamaklub, kézműves programok, táncház, nyári táborok – várják őket, arra törekszenek, hogy a nagybányai magyar közösséget a magyar kultúra közelében tartsák, közösségi élményt biztosítsanak számukra. Az első vándorbölcsőt Czotter András, a gyáli Ágymester Manufaktúra tulajdonosa készítette 2009-ben, felajánlva a gyerekvállalást, nagycsalád-modellt népszerűsítő Három királyfi, három királylány mozgalomnak. Azóta számos bölcső készült és vándorol a Kárpát-medencében, Erdélyben Marosvásárhelyen, a vártemplombeli református gyülekezet működteti még a programot. Pap Melinda Krónika (Kolozsvár) (c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
